Negyven évvel az első mongol támadás után ismét tatár seregek jelentek meg a Magyar Királyság területén. Ezúttal azonban már egészen más ország várta őket, mint IV. Béla idején.
Az első tatárjárás történetét a Tatárjárás: A katasztrófa éve, amely megváltoztatta a királyságot című korábbi Múltidéző-cikkünkben már részletesen feldolgoztuk. Most ismerjük meg a negyven évvel későbbi történetet, amikor a mongolok ismét Magyarország ellen indultak – egy olyan királyság ellen, amely sokat tanult a korábbi támadásból.
A két tatárjárás között
Az első tatárjárás után a veszély nem tűnt el. A Magyar Királyság a mongolok közvetlen szomszédjává vált, a két hatalom között pedig a következő évtizedekben is megmaradtak a politikai és katonai feszültségek. Szőcs Tibor tanulmánya szerint az 1280-as évek elején a kunok felkelése és IV. László hadjárata tovább növelte a térség bizonytalanságát.
A mongolok 1285-ben ismét hadat indítottak Magyarország ellen. A támadás hátterében több tényező állhatott: a zsákmányszerzés mellett politikai és katonai megfontolások is szerepet játszhattak.
Két irányból érkeztek
1285 telén a Mongol Birodalom nyugati részének uralkodói újabb hadjáratot indítottak a Magyar Királyság ellen. A seregeket Nogaj és Talabuga vezette, és két irányból közelítették meg az országot.
Talabuga serege a Vereckei-szoroson keresztül tört be, ugyanazon az útvonalon, amelyen évtizedekkel korábban az első mongol támadás is érte Magyarországot. A Kárpátokban azonban kemény tél fogadta őket. A nagy hó, a hideg és az egyre nehezebben biztosítható élelem hamar próbára tette a csapatokat.
Nogaj eközben Erdély felől érkezett. Serege több települést feldúlt, és nagy területet járt be, de az előrenyomulás itt sem bizonyult egyszerűnek.
Nem várt ellenállás
A mongolok ezúttal már egy olyan Magyar Királysággal találták szemben magukat, amelynek védelme sokat változott az első tatárjárás óta.
IV. Béla a korábbi pusztítás után nagyobb hangsúlyt helyezett a kővárak építésére, így 1285-re számos erődített hely állt az országban. Ezek komoly akadályt jelentettek a támadóknak. A védekezésben a székelyek, a szászok, valamint a királyi és főúri csapatok is részt vettek. A székelyek könnyűlovas harcmodorukkal és gyors rajtaütéseikkel rendre megnehezítették a mongol csapatok mozgását, ahogy arra Süttő Szilárd hadtörténeti munkája is kitér.
A mongolok több erődített helyet is megpróbáltak elfoglalni, de nem tudtak olyan gyorsan haladni, mint nyílt terepen. Minden feltartóztatott csapat és elvesztegetett nap tovább nehezítette a hadműveletet.
Talabuga serege végül Pest térségéig jutott. A város lakosságának jelentős része elmenekült, a mongolok pedig feldúlták és felégették Pestet. A támadás azonban itt sem tudott döntő fordulatot venni.
Megtorpant a hadjárat
A mongolok előrenyomulását ekkor már IV. László serege is nehezítette. A király mellett a főurak hadai és a kunok is bekapcsolódtak a küzdelembe.
A támadóknak így egyre nagyobb területen kellett számolniuk ellenséges csapatokkal, miközben saját utánpótlásuk biztosítása is nehezebbé vált. A hadjárat lendülete megtört, és Talabuga serege hamarosan megkezdte a visszavonulást.
A visszavonulás
Talabuga serege észak felé indult vissza. A visszavonulás azonban sokkal nehezebbnek bizonyult, mint az előrenyomulás. A székelyek több alkalommal is megtámadták a csapatokat, miközben a téli időjárás és a hegyvidéki terep tovább lassította őket. A kimerült emberek és állatok egyre nehezebben bírták az utat. A sereg súlyos veszteségeket szenvedett, és végül jelentősen megfogyatkozva jutott vissza a Kárpátokon túlra.
Nogaj és serege tovább maradt Erdélyben. A mongolok több települést feldúltak, és folytatták a portyázást, de tartós sikert itt sem tudtak elérni. Végül a hadjárat feladásáról kellett döntenie.
A két mongol sereg más-más útvonalon érkezett Magyarországra, és a visszavonulásuk körülményei is eltértek. A hadjárat azonban egyikük számára sem hozta meg azt az eredményt, amelyet reméltek.
Megváltozott királyság
Az 1285-ös hadjárat megmutatta, mennyit változott a Magyar Királyság az első tatárjárás óta. A kővárak sűrűbb hálózata, a helyi közösségek ellenállása és a királyi, illetve főúri csapatok összehangoltabb fellépése komoly akadályt jelentett a mongolok számára.
A támadás jelentős pusztítással járt, de nem tudta megtörni a királyságot. A mongol seregek végül kivonultak az országból, Magyarország pedig tovább írta saját történelmét.
Ez a történet így nemcsak egy újabb mongol támadásról szól, hanem arról is, hogyan tudott a Magyar Királyság felállni az első pusztítás után, tanulni a múltból, és a megszerzett tapasztalatokat a saját védelmére fordítani.
(Kiemelt kép: Képes Krónika, forrás:Wikipedia Commons)
